... Ez is kell, mert múltja mindennek és mindenkinek van ...
:: a történet ::
Kezdetben nem volt semmi. Aztán lett fény és sötétség, akiknek megszületett egyetlen gyermekük. Ikrek, egy testbe. Élet és Halál, viszonyuk kompromisszumok során át volt harmonikus, de egy nap túl sok lett a vágy és az álmodozás. Civakodásuk széttépte testüket, milliónál is több fénylő pontot szülve a megfestett fekete vászonra. Kettészakadtak a mindenségnek adva ezzel a legnagyobb adományukat, a körforgást, ami teremt s ha eljön az ideje el is vesz.
Az Élet szele elérte az egyik csillagot, s kegyében részesítette, mikor felkeltette annak lelkét. Őt hívják a természet nemzedékei Földanyának, de megesik, hogy Ősanyaként szólítják a dalokban, imákban. Eme lélek hívta életre az Őselemeket, akiket később egyszerűen Ősöknek neveztek, Föld, Szél, Tűz és Víz, akiknek játszóterévé vált a golyóbis. Építettek, hegyeket, tavakat, szélfútta kék eget, tűzben égő hegygyomrot.
Ebben a világban minden csak épül, de semmi sem pusztult és ez idővel feltűnt a Halálnak is, aki dühével sújtott le a béke néptelen gömbjére és átitatta akaratával.
Erővel választotta szét a mindig békében együtt élő testvéreket, saját birodalmat adva meg nekik és másik kettőnek. Az élet tiszta fényének és saját sötét lelkének. E két hatalom tudatát vesztve vált egyé ezzel a világgal, ami fejlődött.
Az Ősanya visszaengedte elragadott gyermekeit, akik hoztak magukkal új és erős eszméket, amiket lassan a valóság talajára engedtek. Nemzetek sarjadtak, egyik a másik után és benépesítették az eddig üres világot. De az Ősök adtak melléjük Tanítókat, akik ésszel és mély, szerető odaadással vezették őket a tudás felé, a hű tanítványok azonban nem csak jót és a bölcseletet sajátították el. Szívükben elhatalmasodott a vágy és kiteljesedve borzalmakat szül.
Először csak acsarkodások szökkentek szárba, majd csatározások emésztették fel a gyengébbeket, míg a háború ellepte a bolygót. Minek fájdalmába az Ősanya szíve majd beleszakadt, hiszen gyermekeit is megmérgezte a vádat szülő féreg. Az elemek egymás ellen fordultak, harcuk felülmúlt minden eddigit és mikor elült, a világ arculata ismét megváltozott. A dúsan termő földeket, erdőket és mezőket a kék óceán lepte el és a tűz hevített taréjos új földek csak lassan népesedtek meg újra. Kevés maradt az a hely, mi nagyobb néhány napi járóföldnél. Ezek közül volt egy Hawor, ahol összegyűltek a Tanítók és megbékítve teremtőiket elzárták őket és öt különböző helyre rejtették a kulcsokat.
Új mederben folyt tovább az idő, ahogy az utolsó tanító életét is elvették, mert amaz kívánt. Lényeket, akik minden felett állnak, olyan lelkeket, akik szolgálatért mindhalálig szolgálnak. Élet és Végzet első alkalommal fogott össze és adott életet az isteneknek, aki tudatlan a léptek a földre és váltak a népek uralóivá. De maguk sem sejtették, hogy érzelmeket nem ismerő lelkük mily erőket rejt és mivé válhatnak, ha óvatlanok. Az Elsőszülött istenség megkeseredett és testvérei életére tört, kik fellázadva ellene, a legifjabbak elvették életét. Ám szárnyának éjsötét tollai megmaradtak, meghagyva ezzel a borús végzet magjait.
A halandók mindig is félték a természetfeletti lényeket, s hogy isteneik szava elhalkult, félelmükben az őket védők ellen keltek. A sárkányok büszke népe, Ég és Föld ellen állították fegyvereiket és ezzel elvették a feketesárkányok minden bizodalmát irányukban, míg nem a testvérfaj egymás ellen nem tört. Ég és Föld külön vált, miután céljaik összeférhetetlenné váltak. Ezzel kezdődött meg minden idők leghosszabb viaskodása, az Ezeréves Háború.
Ma is emlékeznek rá, túl hossz volt és túl sok szenvedést hagyott maga után. Titánok, akik védeni ébredtek és életük árán óvták meg a világot, Ősi sárkányok, akik keveredve a világnak adták halandó fajtájukat és a temérdek kincs, amik a földben, levegőben, vízben és tűzben hevernek, elrejtve, oltalmat vagy végzetet hozva arra, aki megleli.
A hatalmak viszont már mozgolódtak, akik Suttogók és Árnyjárók néven írták be magukat a történelembe és míg az egyikük a harmóniára, addig a másik a világuralom megszerzésére törekedett, a legalattomosabb dologtól sem elzárkózva. Nyugathón, a hódítók világa eme dolgok egyike volt, szövetségben együtt velük indult, hogy megszerezze magának a legendák földjét. Mielőtt azonban kiforrhatott volna ez a konfliktus, egy másik teljesen eltiporta és olyanokat kényszerített szövetségbe, akik egy átlagos napon is csak egymás vérére vágytak. Egy az istenek közül készült példát statuálni, engedelmeskedve az Első átokul meghagyott tollának, de még is szerencsével ért véget az, az egyetlen éjszaka.
Sötétség Éjjele, vagy a Sötét Hajnal, de akadnak más nevek is, mit erre a borzasztó éjszakára aggattak. Amikor a föld mélyében szunnyadó szörnyek elárasztották a földeket és az ég seregei megütköztek velük, de a harcban minden nép kivette részét, hogy fennmaradhassanak. Sokan pusztultak el, sok misztikus lénnyel lett megint szegényebb ez a világ és ennek már egyszáz esztendeje.
Eme föld arca megint változott és az ellentétek, amitől képtelen szabadulni újra olyan helyzetet készül teremteni, minek a vége megint egy háborúba torkolhat. Embereké a hatalom és csak kevesen vannak, akiknek kezében és szívében nem a félelemtől elkorcsosult gyűlölet jogara pihen. A további történelmet a kalandorok írják, tőlük függ lesz e újra siralom, vagy végre megismerik a békét..
írtaLitara, a Korforgások Könyvének őre
Sárkányok évének Második havában