:: KÜLÖNLEGESÁLLATOK ::
:: név ::Ratsuin, Miradori- kacagógyík, sátángyík
:: általános életkor ::nagyjából 50 év
:: tudnivalók ::Tisztázzuk. Sárkányról van szó, törpeméretű, elfajzott, korcs kis lényről, mely azonban csak néhány alapvonásban őrizte meg egykori nagyságát.
Egy nagyjából fél méter magas (nem marmagasság, ez teljes mérete), 1-1,2 m-nél soha hosszabb (farok a harmada ennek), könnyű felépítésű, hosszú lábú lényről van szó, gyíkszerű fejjel és elkorcsosult szárnyakkal, melyek leginkább egyensúlyozni segítenek. Színe általában homok, területtől függő árnyalatban, bőre kemény, ám könnyű szarutüskékből áll, mely egyaránt védelem a forróság és a ragadozók ellen. Ez gyors futást tesz lehetősé neki, zsákmánya a kisebb rágcsálóktól a madarakon át rovarokig minden, ami nem elég gyors, hogy kereket oldjon, rövid távon verhetetlen futó. Bezárható orrlyukai, nagy szemei, hegyes, pengeéles fogakból és nem tompuló karmokból álló fegyverzete méreteihez képest félelmetes ragadozót csinál belőle. Alvás- és vízigénye ugyanis roppant csekély, sokat kószál és egyfolytában képes vadászni-enni. Egyebek iránt tojásrakó, ezért tartózkodik előszeretettel homokos területek közelében, mert fészkét csak itt tudja megásni és gondozni. Tojásai gyöngyházfényű, kemény héjú, könnyen beszerezhető portékák, három-négy hét alatt kelnek ki. A nőstény neveli fel a kikelő fiókákat, akik az első perctől fogva ösztönszerűen vetődnek minden mozgó próság után, bár alig nagyobbak egy felnőtt öklénél. Amíg fel nem nőnek- egy év, nagyjából- anyjuk mellett maradnak, bár előfordul, hogy kisebb csapatokba verődve kóborolnak. Ez nagyobb biztonságot is ad a nagyobb ragadozók- kowrák, sakálok- ellen, akik könnyen elorozhatják zsákmányukat, ugyanis nem szállnak velük harcba. Nevével ellentétben nincs letörhető gyíkfarka.
Az emberek sokáig félték őket, a pokol küldönceinek tartva minden alkonyattájt feltűnő ratsuint, ugyanis az hisztérikus kacagásra, ördögi nevetésre hasonlító hangot hallat, ha megijesztik vagy veszélyt érez, hogy figyelmeztesse társait- így a katasztrófák, támadások előtt mindig hallani lehetett, ezért kötötték össze a vészmadár szerepével. Azonban később páran megértették a rejtély lényegét, s háziállattá szelídített példányai kitűnő őrző lények, nem tekintve azon hasznukat, hogy beidomíthatóak áldozatuk "beszállítására".
Természetük egyébként bizalmatlan, csak gazdájukat hajlandóak feltétel nélkül követni, így nehezen megmérgezhetőek, csalhatóak csapdába. Azonban fogságban elég bohókás, kissé gyermeteg gesztusokat produkálnak, ha megpróbálnak unaloműzni, ugyanis nyughatatlan, nehezen veszteg maradó lények.
Terület: Sytar puszta egész területén és homokos partok közelében
Félvérek: nincsenek, a fajta képtelen keveredésre
Képesség/Mágia: mindegyikük kitűnő hallással és látással rendelkezik, szaglásuk ennél valamivel gyengébb, ezen felül mágiaérzékenyek- ők maguk ugyan képtelenek varázslat használatára, de kétszáz méterről megérzik legcsekélyebb jelét is.
:: név :: Dracolin, vagy Közönséges sárkány
:: általános életkor :: Szabadban, akár 7-8száz év, fogságban 4-6száz év
:: tudnivalók ::A faj körülbelül a nagy háború után 2ezer évvel jött létre, ekkor születtek meg a különböző sárkányfajok, akik egymás közt szabadon szaporodta, ez által kereszteződtek. Így a sárkányok sajátos jellemzője, hogy a nem összeillő képességek, vagy a túlzottan halmozott képességek egyszerűen kioltják egymást, fokozatosan leépítette az új egyedek képességét. Testileg és szellemileg is, ezért az újabb és újabb fiókák egyre kevesebbet tudtak a múltjukról, elfeledték először az alakváltás, majd a beszéd képességét is.
A sárkányok rádöbbenve erre, már csak saját alfajaikon belül, vagy erejükhöz illő párt kerestek. De akkorra már megszülettek ezek a sárkányok, elidegenültek a megteremtőiktől, falkákra bomlottak és jószerével elvadultak. Így egy közönséges sárkány képes megtámadni egy másik sárkányt, bár valamiféle félelem inkább menekülésre sarkalja, s csak jó okkal támad. Védi a fészkét, kicsinyeit, élelmét.
Az emberek egy időben húsukért vadászták őket, ezért egyedszámuk igen megcsappant. Később a hegyi emberek, fogtak be párat és szelídítették meg, így lettek a közönséges sárkányok hátas állatok. Egy háziasított sárkány egy maximum két főt fogad el gazdájának, azt tűri, hogy leszerszámozzák és etessék, de nem aranyos kiscica, a dédelgetést rosszul tűri, ahogyan az idegent a hátán is.
Termetre jóval kisebbek, mint a legkisebb sárkány, bőrüket kivétel nélkül pikkelyek fedik és szárnyaik is bőrredősek. Azonban fejüket taréj, vagy szarv díszítheti, illetve farkuk végét is, ritka az, az egyed, amelyiknek tüsketaréj vonul végig a gerincén. (fogságban ezt levágják.) Fogai általában karvastagságúak és élesek, akárcsak karmaik.
Terület: Névtelen hegy vonulata.
Félvérek: Nincsenek, csak egymás közt képesek utódot létrehozni.
Képesség/Mágia: Nem érzékeny rá és nem is képes elsajátítani, bár pikkelyes teste ellenáll kisebb fizikai kárt okozó varázslatoknak.
:: név ::Sárkány-ló, de Fúriaként is emlegetik őket.
:: általános életkor :: közel 1000évet élhet.
:: tudnivalók ::Szintén Pegazus leszármazottak, ám ezeket Csontvár sötét mágusai varázslattal keresztezték sárkányokkal. A faj nagyjából 4-5ezer éves, a mágusok célja egy olyan lény létrehozása volt, akik rendelkeznek a sárkányok roppant testi erejével és kifinomult el ementális ösztöneikkel, ugyanakkor gyorsak, rendkívüli gondolkodásúak, mint a Pegazusok és nem utolsó sorban szépek (megtévesztés véget).
A keresztezést azonban kudarcként élték meg, vad és kezelhetetlen és nem kevésbé esztétikus lényeket létrehozva, de takarítóknak még jól jöhettek. Egy alkalommal azonban a ménes a szó legszorosabb értelmében felszívódott és azokat, akik vigyáztak rájuk kivégezték, nem .. nem megölték, szabályosan kivégezték. Csontvár már nem tudta befogni ezeket a lényeket és inkább el is feledték, hogy egy fontos tervük ekkora kudarcba fulladt.
Az állatok véres verekedések, előfitogtatások után ménesekre szakadtak és szaporodtak, ellentétben a szárnyas lovakkal, őket nem gátolta és mai napig sem gátolja a vérfertőzés. Tökéletes példányok születnek.
Ezek az állatok általában jóval meghaladják egy nagyobb hátasló méreteit, bőrüket vastag pikkelyek borítják, amik páncélként szolgálnak. Nehezek és még is képesek repülni, nem is akárhogy, szárnyaik hatalmasok és bőr fedettek, testük kétszeresét képesek a levegőbe emelni, de a borzadalom a bőrük alatt húzódik. Leheletvékony hús fedi a csontokat és erős izom kötegek, vérük hihetetlenül sűrű, szerveik kicsit és mindenből kettő van, amíg az egyik nem sérül addig a másikat nem használja. Patáik különlegesnek mondhatóak, látszatra szokványos, de közelebbről látszik a széttárható vastag karmokkal ellátott négy ujj. Szájukban ragadozó fogazat található és nem véletlenül, mert hús és dög evők, de a friss élelmet jobban kedvelik, e mellet mindent megesznek, ami ehető. Színűk sötétvörös(bordó) sörényük fekete, ritkán fordul elő a fekete és a fehér szín, szemük általában vörös vagy sötét narancs, de előfordul zöld és kék szem is, barna soha.
Az értelmük majdnem megközelíti egy tizenkét éves emberét és ezért veszélyesek, mert gondolkodnak és terveznek, képesek bosszút állni, meglátni a bonyolultabb összefüggéseket is. Mindehhez társul páratlan testi erejük és vér szomjuk, a területükre merészkedőt figyelmeztetés nélkül tépik szét, csődör és kanca egyaránt agresszív. Nem kis munka betörni és valamennyire megszelídíteni egy ilyen állatot, ám akinek ez sikerül egy különleges élő fegyverrel lesz gazdagabb, ha jól is tartja meg pláne.
Fontos tudnivaló, ez az állat kifejezetten csak egyetlen egy személyt tűr meg, másokat szó szerint prédának tekint. Gazdáját azonban vezérnek tekinti, egy nála erősebb és felette álló lénynek, akire azonban úgy vigyáz, mint egy csikóra. Valamint, az egyetlen állatfaj, amelyik rendelkezik némi alakváltással, pikkelyeiket képesek szőrre cserélni(tökéletes közönséges ló kinézet), de ilyenkor sem védtelenek.
Terület: Fekete vadon területén.
Félvérek: Nincsenek.
Képesség/Mágia: Kis mértékben érzékenyek rá, de használni nem képesek
:: név ::Szürke fecske vagy Ezüsthátú
:: általános életkor :: akár 100esztendő is lehet
:: tudnivalók :: Mint nevéből sejthető, ez egy madárfaj, amely csak is Brand és Éj szigetén honos, Arwat fő szigetén csak rövid ideig tartózkodnak, mivel csak az előzőleg említett két szigeten terem meg egyedüli eleségük a Kí bogyó. Eme bogyón kívül mást nem fogyasztanak, eme eleség nélkül egy hónapot bírnak ki, de ez idő alatt a szervezetük folyamatosan gyengül és végül elpusztulnak.
Ezek a madarak felépítésükben teljes mértékben hasonlítanak egy közönséges fecskére, ám termetük egy postagalambénál egy kicsivel nagyobb. Testük könnyű, szemük igen éles és sötét vagy világoszöld színű, csőrük viszonylag kemény, csípése kellemetlen, ahogy karmainak karcolása is. Tollazatuk mintátlan, a piszkos fehértől a közép szürkéig mozog, hátukon a tollak fényesebbek ezért nevezeték el őket Ezüsthátúnak. Az említett két madárhoz is sok közük van, rendkívül gyorsak és jól viselik a zord körülményeket, természetesen ha jól vannak táplálva, egészségesek. Nagy (volumenekkel nagyobbat, mint egy postagalamb) távokat képesek megtenni és különleges érzékükkel megtalálni általuk még soha nem látott személyeket.
Főként a mágiatörők nemzetségei használták és még ma is használják őket üzenetküldésre, de mielőtt a fecskéket erre lehetne használni természetesen be kell tanítani. Ebben a Mágiatörők remekelnek és többnyire a Brandon használt üzenetvivők az ő kezükből kerülnek ki. Ami lényeges, hogy a madarakban kialakul egyfajta kötődés az iránt, aki betanította, így a madár ezt a személyt bárhol megtalálja és magától hozzá megy, ha nem megfelelően bánnak vele. Jó bánásmód esetén azonban bárkit úgy szolgál, ahogy azt elvárják tőle. Kifejezetten okos állat és ami még egy kicsit egyedivé teszi, hogy az öreg madarak is taníthatóak, bár kétség kívül minél idősebb, annál több önálló cselekedete van, engedetlenebb.
Terület: kizárólag Brand és Éjsziget
Félvérek: csak is egymás közt képesek szaporodni, általában két tojást tojnak, ebből egy általában vaktojás. Családcentrikusak, valaki mindig felneveli az elárvult fiókákat.
Képesség/Mágia: Nincs sem mágikus sem pedig azt semlegesítő képességük. Egyéb tulajdonságaikról már esett szó, így csak dióhéjban: gyorsan nagy távokat képesek megtenni, ismeretleneket is megtalálnak, rendkívüli a tájékozódási képességük, alkalmazkodóak és okosak.
Kí bogyó: nagyon hasonlít a fagyöngyre, de ez a növény a párás, sziklás helyeket kedveli. Többnyire emberek és más lények által meg nem közelíthető helyen nő, sárgászöld kúszó indái vannak és valamivel sötétebb vékony levelei, a bogyója folyamatosan érik az évben, néhány szemes fürtökben. A bogyó színe lila, amikor már szinte fekete akkor már túlérett, de a legzamatosabb, határozottan édes íze van, bár parányi magvai nagyon keserűek. Gyógynövénynek számít, sebfertőtlenítésre kiváló és gyomorbántalmakon is segít a magokból készült őrlemény.
:: MISZTIKUSLÉNYEK ::
:: név :: Egyszarvú, vagy más néven Unikornis.
:: általános életkor :: Öröklétű, de nem hallhatatlan.
:: tudnivalók :: Mikor még ember és természet békében élt egymás mellet mindenki láthatta az égig érő fát s annak néhány ágát. Nem volt kétség, minden faj és minden kultúra, még ha nyelvük nem is egyezett, egy nevet adtak ennek a fának: az Élet Fája. Gyökere oly mélyen leledzik, hogy senki meg nem találhatja és még is, e fa átlóg a sötétség dimenziójába és a rengeteg ott enyésző test és lélek táplálja, erőteljes törzsét a "mi" világunk őrzi, néhány lejjebb lévő ágával egyetemben, ám a dús korona egy újabb dimenziót rögzít az anya világhoz, a fényét.
Míg a törékeny egyensúly meg volt a fa is és sok ezer év múltával egy éjjelen virágba borult, gyönyörű látvánnyal ajándékozva meg a földet, a megannyi hófehér szirom egyenest a földre hullott, de akadt néhány egész virág is. Ezek a hatalmasak voltak, nagyobbak mint egy száz esztendős fa és a szirmok közül ezüstösen derengő hófehér lény lépett elő, egy ló. De még sem az volt, kecses teste szarvasoknak is szégyenkezésre okot adó vékony lábakon állt, nyak büszkén ívelt, minek tetején formás fej ékeskedett, hatalmas kifejező szemekkel.
Az erdők őrei lettek ők, s az elsők közt az elfek voltak kiket bizalmukba fogadtak. Együtt járták az erdőket, s együtt is gondozták, vigyázták, de a világ megsötétedett és a háború elnyelte az Élet Fáját és már csak az egyszarvúak láthatták. Azonban ők már féltek a többi lénytől s az erdők legmélyére bújtak, ma is ritkaság velük találkozni és senki sem lehet biztos benne, hogy az a fehér ló, kanca , egy egyszarvú e vagy sem. Ám akiben a gonoszság lakozik, soha sem fogja látni az egyszarvú igazi alakját, annak mindig csak egy egyszerű fehér ló marad.
De talán most, hogy sok békében telt év pergett le ismét előmerészkednek és engedik, hogy gyönyörködjenek bennük.
Félvéreik: Nincsenek, mivel minden egyszarvú kanca.
Képességeik: Szarvuk sok hiedelemmel ellentétben, nem rejt varázserőt, de maguk a lények ezt használva fejtik ki erejüket, általában halvány változó színű fénytelenséggel jár.
Megsebezhetők és egyszerű fegyverekkel is megölhetők, de különös kisugárzásuk gyakran megbénítja a vadász. Ezt legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy a lélek hirtelen jött békére lel, megértésre, mintha csak a jó dolgokat lenne képes meglátni és a rosszakat is képes elfogadni. (Kedvből ölni bűn és ezért nem fog ölni. stb.)
Értik növények s állatok szavát, saját fajtársai közt képesek kommunikálni, igen kifinomultak az érzékeik, rendkívül gyorsak és könnyedén tudnak elrejtőzködni fehér színük ellenére. Sok tanulás és próbálkozás után képesek lehetnek az alakváltásra, de biztosan csak egy mágus segítségével ölthetnek emberi formát.
:: név :: Pegazus, vagy hétköznapian szárnyas ló.
:: általános életkor :: Öröklétű, de nem hallhatatlan
:: tudnivalók :: A háborút követő században az ég első ajándékai ők, a feljegyzések szerint egy holdtalan júniusi éjen ezernyi hulló csillag szállt alá. Igen szállt és nem hullott, rengeteg csillag ért földet, de nem pusztítottak a kis meteorok csak fényesen izzottak, a szél volt az első aki ismerkedni próbált velük és nem kellet sokk. Ahogyan a fuvallatok megremegtették a fényt ezernyi színként izzottak fel, s szórták szét, az egész szín kavalkád és fény show elültével különös, ám meglepően ismerős lények körvonalazódtak.
Lovak, az átlagnál nagyobbak és szilajabbak, mind egytől-egyik pompás hófehér telivér, bár a színek kavalkádja némelyikükön hagytak ilyen-olyan árnyalatokat, még is a fehér dominált. Szilaj testükhöz azonban két hófehér tollal fedett, hatalmas szárny is párosult, sokan kételkedtek, hogy a mutatós díszítő elemek vajon használhatók e, de a pegazusok bebizonyították, hogy igen. Szó szerint a széllel versenyeztek s néha úgy nézett ki lehagyják eme elemet és nem csak a levegőben voltak gyorsak, patáik szinte alig érintették a földet és repültek, ahogy vágtában szelték át a pusztákat.
Szép lassan minden élőlénnyel megismerkedtek, s bár örömmel fogadták őket külsejük miatt még is csak állatnak nézték és sokan annak is tekintették őket. Ám a behódolás messze áll tőlük, vadak akár a legerősebb szélvihar és kitartóak is, mint a hurrikán, mi a tengerpart fáit csavarja és kőházakat dönt a porba.
Megtanulták nyelveket és a beszédet is, bár hangjuk furcsa és beszédük sem tiszta, kivéve, ha az elmét érintik meg szavaikkal. A hegyekbe vándoroltak és fenn az elérhetetlen csúcsokon vertek tanyát, de időről-időre útra kelnek, mert szertelenségük ellenére is szeretik a társaságot, másokat.
Félvéreik: Nincsenek, mert minden példány mén.
Képességeik: A szél és a fény természet adta szövetségesük, elvenni vagy megfosztani tőlük nem lehet őket. Valóságosan olyan gyorsak mint a szél, levegőben és a földön egyaránt. Sok időbe tellett, de megtanultak elmei úton beszélni.
Néhány varázslatot képesek csak megtanulni (5 ízlés szerint válogatva), így képesek kiküszöbölni azt a tényezőt, hogy nem képesek alakot váltani.